Utóbbi időben ismét eltűntem a blogomról, kicsit felborult az életem. Sokat dolgoztam, mellette pedig a diploma évemet nyomtam le a torkomon. Elfáradtam, de megérte. A belemet is kidolgoztam, de meg lett az eredménye, négyes diplomát tettem. Nem a legjobb, bevallom kicsit jobbra számítottam, de ilyen az élet, kellett volna még valami plusz, de semmi gond, tovább léptem.

Munka

Egy sportruházati cégnél dolgozom, hogy nevén szólítsam nem máshol, mint a decathlonban. Imádok itt dolgozni, még ha csak diákként is. Szívesen jönnék ide rendesbe is dolgozni állandósként, a gigszer csak annyi, hogy egy olyan szövetkezettel kaptam meg ezt a munkát, ahol finom módon az én szerződésemben nincsen benne az, hogy ha kilépek is, fél évig nem dolgozhatok ugyanott. A probléma csak annyi lenne ezen felül, hogy augusztusban megszűnik a jogviszonyom, így lőttek a tökéletes melómnak is. Ha dolgoztatok már olyan helyen, ahol érzed, hogy szeretnek, ahol összetartó csapat van, akkor ez az. Motiválnak /bíztatnak a munkatársaim és ennél jobb munkahely a világon nincsen. Nem csak kedves kollégákra, hanem barátokra leltem, és még ha rövid ideig dolgoztam is itt, sosem fogom tudni meghálálni ezt nekik.

Szerelem

Úgy tűnt végre rám talált a szerelem is, már majdnem hogy úgy éreztem az is vagyok, de sajnos tényleg minden csoda három napig tart. Igazából lehet, csak túl gondolom az egészet mindig. Pedig a távolságon kívül szinte minden smakkolt. Magas volt, kedves, humoros. Minden reggel az ő kedves szavaira keltem fel, hogy érdeklődött irántam. Tegnap ez megszűnt, én írtam rá, de érezhető volt, hogy nem akar velem beszélni, kitörölte az összes képünket is, mondta. (videochat közben lehet képet készíteni). Szóval nekem ez egy hatalmas pofon volt most. Sikeresen beleéltem magam, de hát ilyen ez a karma. Igazából nem tudom sírjak-e vagy nevessek, bár inkább az előbbi hangulat veszi magát úrrá rajtam, holott tudom, hogy pasi után sosem sírunk. Ma már meg sem kockáztattam, hogy keressem, szerintem egyértelmű, hogy számára nem voltam olyan fontos, mint fordítva. Most lett volna júliusban az első randink, de ahogy látom ennek lőttek, pedig már a szüleimnek is beszéltem róla, ami így még szarabb érzés. A leggázabb az, hogy nagyon szívesen ráírnék, hogy:

„Gondolom akkor, most ennyi volt köztünk ez a bimbózó valami.. Sejtettem pár napja, hogy valami nem stimmel, de ha rákérdeztem csak hárítottál. Nem tudom hol romlott el, de sajnálom, hogy így alakult. Nagyon reménykedtem, hogy végre megtaláltam a másik felem, azt, akit egész életemben kerestem. Úgy tűnt végre sikerült, de látom nem egyek voltak a gondolataink és én többet képzeltem bele, mint te. Mindenesetre köszönöm a boldog perceket, a sok mosolygást, a kamerában való bolondos órákat, amiket együtt töltöttünk. Akkor..további minden jót neked, remélem megtalálod azt, akire te vágysz, és bejönnek a számításaid.”

Igen full csöpögős, bő nyállal és 6x tarkón vágnám magam miatta, ha elküldeném. Nyilván nem fogom, túl büszke vagyok, de titkon azt várom még írni fog, még ha érzem is, hogy összeszorul a szívem és nem fog. Mindenesetre tényleg feldobta a napjaimat és jól éreztem magam mellette, ez hiányozni fog. De ahogy mindig, most is felállok, de előtte kell egy kis depi én idő.

Most viszont megyek, mert vár a munka, majd jelentkezem.